Becsült olvasási idő: 2 perc
Fazekas Sándor: a GM-növények kockázatot jelentenek a környezetre és az egészségre

Fazekas Sándor agrárminiszter a Schmidt Hajnalka, a Greenpeace igazgatója, Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke és Czeller Gábor,a  Magyar Biokultúra Szövetség elnöke részére kiküldött nyílt levélben mutatja be a genetikailag módosított szervezetekre irányuló hivatalos magyar álláspontot. A dokumentumot az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Nyílt levél

 

Tisztelt Igazgató Asszony!

Tisztelt Elnök urak!

 

Köszönettel vettem 2016. július 5-én kelt megkeresésüket, melyben aggodalmukat fejezik ki a 2016. július 8-i EU szakbizottsági ülésen napirendre kerülő GM-kukoricák köztermesztési engedélyezésével kapcsolatban.

A tanácskozáson a MON 810, a 1507 és a Bt11 Bt-toxint termelő GM-kukoricák köztermesztésének engedélyezésével kapcsolatos kérdések előzetes megvitatására és véleménycserére kerül sor, az ezekről történő szavazás későbbi időpontban várható.

Magyarország számára kiemelkedő érdek a mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése. Meggyőződésem, hogy a génmódosított termékekhez való hozzáállás nemcsak korunk mezőgazdasági- és környezetpolitikai irányát határozza meg, hanem egyben irányt mutat a jövő élelmiszer-biztonságát, a kiváló élelmiszerminőséget, az a vidéki táj és a termőföld tartós megőrzését és a termőföld tartós megőrzését és ezen keresztül a természetvédelmet és az élővilág sokféleségét előtérbe helyező szakpolitikáinak is.

Ennek megfelelően minden fórumon határozottan és következetesen azt képviseltük és képviseljük, hogy ezek a GM-növények Európában ne kerülhessenek köztermesztésbe. Meghatározó szerepünk volt annak az európai uniós jogszabálynak a kidolgozásában és elfogadásában, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk dönthessenek arról, akarnak-e GMO-kat termeszteni saját területükön vagy sem.

A tiltást lehetővé tévő uniós jogszabályt az EU tagállamai közül elsőként ültettük át nemzeti jogrendünkbe, és az elsők között éltünk az abban biztosított lehetőséggel. Ennek alapján, ahogy eddig sem, a jövőben sem lesz lehetőség hazánkban GMO-k termesztésére, hiszen a kiadásra kerülő engedélyek hatálya nem fog kiterjedni Magyarország területére.

Ettől függetlenül természetesen nem lehetünk és nem is leszünk közömbösek a tekintetben, hogy milyen GM-növények kapnak engedélyt az Európai Unióban. Ahogy eddig is, ezután is az engedélyezés ellen fogunk szavazni, mert meggyőződésem, hogy a piacra kerülő GM-növények kockázatot jelentenek a környezetre és az egészségre, valamint az engedélyezés során ezeket a kockázatokat nem minden esetben vizsgálják meg kellőképpen. Álláspontom szerint az elővigyázatosság elvét szem előtt tartva ezeket a termékeket nem szabad engedélyezni.

Jól tudjuk, hogy a kitűzött célokat csak a többi hasonlóan gondolkodó ország szoros együttműködésével érhetjük el. Éppen ezért hirdettem meg 2015 januárjában a „Szövetség a GMO-mentes Európáért” kezdeményezést, melynek célja, hogy a hasonlóan gondolkodó európai országok összefogásával közös GMO-mentes övezetet alakítsunk ki. Az összefogást ez idáig 11 európai uniós tagállam és 6 Unión kívüli ország támogatta. Az övezet tagjai vállalják annak biztosítását, hogy a biológiai sokféleség megőrzésének szempontjait szem előtt tartva nem termesztenek genetikailag módosított fajtákat a térségen belül.

Bízom benne, hogy a fentiek megnyugtató választ adnak a levelükben megfogalmazott aggodalmakra.

Budapest, 2016. július 6.

                                                                       Üdvözlettel:

                                                                                                    Dr. Fazekas Sándor