A helyi élelmiszer-kézművesek mellett azokat is várták a szervezők, akik még csak tervezik vállalkozásuk elindítását. A másfél napos ingyenes programokon nem csak elméleti, de gyakorlati tudást is szerezhettek a jelen lévők. A három januári szemináriumra több mint 150 fő jelentkezett.
„A résztvevők aktivitása és az elégedettségi kérdőívek visszaigazolták, hogy helyes döntés volt a szemináriumi forma választása: rövid elméleti rész után gyakorlati és azonnal alkalmazható tanácsok és példák átadása. A résztvevők lelkesen és nyitottan vettek részt a szeminárium munkájában, sokat jegyzeteltek, kérdéseket nagy számban tettek fel. Emellett jövőbeni együttműködések is elindultak közöttük.” – mondta Sárközy Ildikó, az Élelmiszerklub Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A marketing ismeretek mellett a termelők megtanulhatták a kézműves élelmiszerek vásárlókhoz való eljuttatásának lehetőségeit és az értékesítés legfontosabb technikáit is. Akár a családi gazdaság bevételének növelése, akár a kézműves termékek ismertségének növelése volt a cél, a szakemberek segítettek eligazodni a hatékony piaci megoldások világában.
Az Élelmiszerklub Alapítvány első alkalommal indította útjára az előadásokat, melyeken a honlapján elhelyezett online regisztrációt követően ingyenesen bárki részt vehetett. A programsorozat áprilisban folytatódik három másik vidéki városban, így még több hazai kézműves élelmiszer-termelőhöz juthatnak el a szakértők hasznos gyakorlati tanácsai.
A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósul meg.

