Becsült olvasási idő: 1 perc
Péntektől tartják a Mátrai Szüreti Napokat Gyöngyösön

Koncertek és gasztronómiai bemutatók is színesítik a pénteken kezdődő Mátrai Szüreti Napok és Fehérbor Fesztivált Gyöngyösön.

A szervező Gyöngyök Mátra Művelődési Központ tájékoztatása szerint a Fő téren zajló, vasárnapig tartó fesztivál pénteken 17 órakor a Vidróczki Néptáncegyüttes műsorával veszi kezdetét, majd 18 órakor Hiesz György polgármester nyitja meg a rendezvényt. Este a Budapest Bár, utána pedig a Random Acoustic ad koncertet.

Szombaton 10 órától kezdődnek a programok: lesz kézműves kirakodóvásár, Mátrai Borvirtus, majd - Benke László olimpiai bajnok mesterszakács fővédnöksége mellett - megkezdődik a 16. Görgényi László gulyásfőző verseny.

Délután a szomszédos Nagyréde, majd Domoszló kulturális együttesei adnak műsort, 16 órától a Kerekes Band lép fel. Este fél 8-tól a Back II Black koncertezik, majd utcabál zárja a napot.

Vasárnap délelőtt gyermekműsorok, délután operettelőadás várja az érdeklődőket, 15 órától pedig Abasár mutatkozik be a gyöngyösieknek. A nap hátralévő részében műsort ad Gájer Bálint, a Borostyán Néptáncegyüttes, Herczku Ági és a Banda, valamint az Empty Pubs.

A szüreti napok kísérőrendezvényeként bemutatkozik a mátraaljai városban az Etyek-Budai Borvidék, a programokat madárijesztő-szépségverseny is színesíti.