Becsült olvasási idő: 2 perc
Smart fogyasztó, élményszerzés, élménymegosztás

„Akció! Ma kettőt fizet, hármat kap!” Tényleg ennyi lenne a siker receptje?  Valóban megoldást jelent egy kisebb-nagyobb kedvezmény, a fogyasztók „étvágyának” felkeltésében? November 8-án az FMCG-szektor elismert szakértői beszélnek a smart fogyasztó elvárásairól és az új marketing eszközök által támasztott kihívásokról.

Idén ősszel folytatódik az Élelmiszer Szaklap egyik legsikeresebb rendezvénysorozata az Élelmiszer Akadémia. Ezúttal a szervezők és a meghívott előadók olyan aktuális témára helyezik a hangsúlyt, amely teljesen átformálhatja a vásárlásról, a fogyasztókról és a közösségi média erejéről alkotott képünket.

akadémiaNeonfények, kígyózó sorok, akció akció hátán, megkülönböztethetetlen „utcák”, és rengeteg termék, amelyek között szinte képtelenség eligazodni. Ezt látja egy prosumer, amikor vásárolni indul, amely nem élvezet, sokkal inkább nyűg a számára, és csak „megúszni” szeretné. Hogyan tegyük mégis élménnyé a vásárlást? Sas István, címzetes főiskolai tanár, Becker György, reklámpszichológus és Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója részletesen beszél majd erről, és arról, hogyan szerezzünk mégis élményt egy reklámmal.

„A közösségi oldalak térnyerésével, ha elmegyek vásárolni, minimum 300 embert viszek magammal. Kiválasztok egy ruhát, lefotózom, a barátaim meg lájkolják, vagy lebeszélnek róla. Árakciókat keresek és osztok meg. A legújabb technológiáknak és a közösségi alkalmazásoknak is köszönhetően megjelent az igazság nulladik pillanata” – vallja Nagygyörgy Miklós, a Replise Hungary-től, és hasznos tanácsokat ad arról is, hogyan fordítsuk mégis hasznunkra a közösségi média erejét. A GS1 Magyarország szakemberei, Vatai Krisztián és Krázli Zoltán a QR-kódban rejlő lehetőségekről beszél, és arról, hogyan kapcsolódik az élménymegosztáshoz ez az új technológia.

Ha élménymegosztásról beszélünk, nem hagyhatjuk ki a youtube és a videóhirdetések új generációjának lehetőségeit, amelyekről Mészáros Ádám (Vírusmédia) tart előadást. Bár az igény már jelen van hazánkban is, de a megoldások még igencsak gyerekcipőben járnak az internetes és a telefonos vásárlás területén. Nagy Sándor, a G-Roby webáruház ügyvezetője „Vásárlás a kamrából” című előadásában bemutatja a bevásárlás új formáit és lehetőségeit.

Szabó Károly (Kaméleon) és Dörnyei Otília (GFK) az FMCG titkosrendőrség színeiben az Élelmiszer Akadémián is akcióba lendül. Szokásukhoz híven ez alkalommal is kifinomult módszerekkel és kérlelhetetlen logikával mindent felderítenek. Céljuk, hogy rávilágítsanak a kereskedelmet mozgató erőkre, illetve arra, mit mondanak a számok és a tapasztalatok.

Szabó Péter előadásában pedig szó lesz arról, hogy az Unilever hogyan tette termékeit sikeressé és olyan esettanulmányokról, amelyek jól példázzák az élménymarketing gyakorlatban történő alkalmazását.

Az Élelmiszer Akadémia november 8-i konferenciája mindenkinek szól, aki úgy érzi, kifogyott az ötletekből, nem ismeri jól az állandóan változó és fejlődő fogyasztóit, nem biztos benne, mit is jelent az élmény egy prosumer számára, és hisz benne, hogy az élményszerzés már valóban fél siker.