Jól indult az év az energiaitalok piacán: 2013 első öt hónapjában közel 23 százalékkal több energiaital fogyott az élelmiszer-kiskereskedelemben mint az előző év azonos időszakában. Bár a chipsadó bevezetését követően jelentősen – közel harmadával – nőtt az energiaitalok átlagára, az értékesített mennyiséget tekintve 2012 első felében sem volt jelentős visszaesés, az gyakorlatilag stagnált 2011 első öt hónapjával összehasonlítva. Ugyanakkor a tavalyi év jelentősebb átlagár emelkedését követően az idei évben mérséklődtek az árak és a vásárlók átlagosan 3-4 százalékkal fizettek kevesebbet a kategória termékeiért, mint tavaly ilyenkor.
Csekély bővülés
Az idei év első öt hónapjában hatból egy magyar háztartás vásárolt energiaitalt. Az energiaitalokat vásárló kör csekély bővülést is mutat az előző évhez viszonyítva elsősorban a gyártói márkák piaci sikerének köszönhetően. A gyártói márkákat vásárló háztartások aránya folyamatosan emelkedett az elmúlt években, miközben a kereskedelmi márkás termékek vásárlói bázisa tavaly jelentősen visszaesett. Bár a valamely kereskedelmi lánc nevével fémjelzett energiaitaloknak 2013 első öt hónapjában sikerült új vásárlókat is elcsábítania, e vásárlói kör nagysága még nem éri el a 2011-es szintet.
Elindultak felfelé a sajátmárkák
A neta bevezetését követően mintegy 30 százalékkal magasabb energiaital árak hatására a sajátmárkák átlagára áttört egy pszichológiai határt és a márkatermékek – literenként átlagosan mintegy 100 forintos – felára arányaiban kevésbé tűnt már magasnak. Így a gyártói márkák tavaly képesek voltak mennyiségben növekedni, míg a változások hatására a sajátmárkák piaci részesedése volumenben megfeleződött 2012 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ez jelentős átrendeződést hozott a gyártói és kereskedelmi márkák piaci részesedésében. Ugyanakkor az idei évben a sajátmárkás termékek átlagára nagyobb mértékben esett vissza, mint a gyártói márkáké, így a további csökkenés megállt: mind mennyiségben, mind értékben nagyobb mértékben nőtt a kereskedelmi márkák teljesítménye, így stabilizálni tudták pozíciójukat, sőt némi részesedés növekedést is sikerült elérniük a kategóriában.
„A vásárolt mennyiséget tekintve egyre nagyobb szerep jut a fiatalabbaknak, ám a kategória bolti forgalmának több mint felét továbbra is a 30-49 éves háziasszony vezette családok adják” – mondta el Vella Rita, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója. „Feltehetően egészségügyi megfontolásból és a költéseik terén talán nagyobb tudatosság okán a magasabb jövedelmű háztartások súlya folyamatosan csökken, azaz ők egyre kevesebb energiaitalt vásárolnak. Ezzel egyidejűleg az átlagnál alacsonyabb jövedelmű háztartások a megvásárolt mennyiség egyre nagyobb hányadát adják” – mutat rá a szakember.
A megvásárolt energiaital mennyiség megoszlása a vásárló háztartás jövedelmi szintje, illetve a háziasszony életkora függvényében
(az adatok százalékban kifejezve)
| Energiaital | ||
Jövedelmi szint | 2011. január-május | 2012. január-május | 2013. január-május |
átlagnál alacsonyabb | 21 | 23 | 35 |
közepes | 19 | 20 | 24 |
átlagnál magasabb | 60 | 57 | 41 |
Háziasszony életkora | 2011. január-május | 2012. január-május | 2013. január-május |
- 29 éves | 18 | 16 | 23 |
30 – 49 éves | 55 | 59 | 53 |
50 éves vagy idősebb | 27 | 25 | 24 |
Forrás: Háztartáspanel, GfK Hungária

