hero
Tóth Áron Benedek

Rovat:

Fogyasztó
Becsült olvasási idő: 3 perc
Üveg, papír, műanyag: melyik csomagolóanyag befolyásolja leginkább a tej ízét?

A Nyugat-Karolinai Állami Egyetem a tavalyi év novemberében publikált egy érdekes kutatási eredményt a Dairy Science-ben. Vizsgálatuk során azt mérték fel, hogy a különböző csomagolóanyagok mennyire vannak hatással a bennük tárolt tej ízére, illatára és kémiai összetételére. 

Alapvető tény, hogy a tej érzékelhető tulajdonságait (íz, illat, szín, stb.) és tápértékét is befolyásolhatja a  tárolására használt anyag. Az üvegek tartják meg legjobban az illatot, a műanyagok, mint a PET és HDPE erős záró tulajdonságuk miatt képesek megakadályozni a tej külső környezet hatására bekövetkezett változásait, ráadásul újrahasznosíthatóak, míg a kartondobozok tudják legjobban elzárni a tejet a fény elől.  

Az ilyen ízbeli, és anyagösszetételi változások pontos meghatározása érdekében egy kutatócsoport próbára tette a különféle csomagolóanyagokat. A vizsgálat vezetője MaryAnne Drake, a Nyugat-Karolinai Állami Egyetemen működő Tejtermék-Élelmiszerkutató Központ igazgatója volt. 

Illat- és ízbeli különbséget jeleztek a tesztelők

A vizsgálat elején kétféle, teljesen pasztőrözött és sovány tejet öntöttek hat különböző tárolóanyagba: sárgaüvegbe, LDPE (kis sűrűségű polietilén), HDPE (nagy sűrűségű polietilén), PET (polietilén-tereftalát), LLDPE (kis sűrűségű lineáris polietilén) műanyagokba és kartondobozba. A minták mindegyikét 4°C-os hőmérsékleten és teljes sötétségben tárolták, majd megvizsgálták a tej érzékelhető tulajdonságait és analizálták az anyagokból párolgó illékony vegyületeket az első, az ötödik, a tizedik és a tizenötödik napokon. A kutatás tizedik napján ötven fogyasztót felkértek terméktesztelésre. A vizsgálatba bevontaknak fel kellett jegyezni minden illat- és ízvilág beli különbséget, amit legalább minimális szinten éreztek a megkóstolt minták között.   

Forrás: Adobe Stock

A papírízű tej

A kutatás egyértelműen megmutatta, hogy alapvető ízbeli különbségek vannak az egyes csomagolóanyagok között a teljesen pasztőrözött és a sovány tej esetében egyaránt, bár az egyértelműen kijött, hogy ez utóbbi érzékenyebb a tárolódobozának anyagára. 

A kartondoboz és az LLDPE műanyag több szempontból is versenytársai mögött végzett a vizsgálat során. Mindketten rosszul teljesítettek a frissesség megtartásában, és az ízek megőrzésében is: az idő előrehaladtával egyre jobban illették a bennük tárolt tejeket a ‘gyengén főzött’, ‘édeskés’ és a ‘poshadt’ jelzőkkel. A kartonban tárolt tejben már a vizsgálat megkezdése utáni néhány óra elteltével egyértelműen érezhető volt a ‘papír íz’, hasonlóképpen az LLDPE tasak esetében, amitől a tej átvett egy ‘tipikus hűtő ízt’ a nulladik vizsgálati napon.

Magasabb sztirol-koncentráció

E két tárolóanyagban lévő tej mutatta a legtöbb anyagösszetételi eltérést is a kémiai vizsgálatok során. A kutatók magasabb sztirol-koncentrációt tudtak kimutatni a bennük lévő tejből párolgó vegyületekben. Többek között ez az anyag adja a ‘romlott élelmiszer’ ízérzetét. “Az LLDPE műanyag és a kartondoboz anyagának nagyobb áteresztőképessége lehet a megnövekedett sztirol és acetofenon koncentráció oka, mely anyagok a hűtőben lévő környezetből kerülhetnek a tejbe.” - magyarázza a tudományos cikkben az egyik kutató.

A fogyasztói terméktesztelés során a kóstolók egyértelmű különbséget tudtak tenni  a papírdobozban és az üvegben tárolt tejek között, de érdekes módon nem vették észre a PET és az üveg közötti különbséget, ahogyan a HDPE műanyagban és az üvegben tárolt tejek között sem tudtak különbséget tenni. Mind a teljesen pasztőrözött és a sovány tej esetében ugyanolyannak találták a PET, HDPE és üveg tárolókból származó tejek illatát és ízvilágát. 

Új alternatívák az amerikai iskolatej-programban?

Az USDA (U.S. Department of Agriculture, vagyis az Amerikai Egyesült Államok Földművelésügyi Minisztériuma) szerint HDPE és PET tárolókban kapható a folyékony tej több mint 85%-a az USA-ban, míg a kartondobozok adják a csomagolóanyagok 14%-át. Fontos kiemelni azonban azt, hogy a papírdobozos csomagolás a legelterjedtebb az iskolai gyermekétkeztetési programokban. Ez felveti a kérdést: vajon érdemes lenne-e változtatni ezen, annak érdekében, hogy növeljük a tej népszerűségét az iskolákban, és jobban megszerettessük a gyerekekkel a tej fogyasztását?

“Kutatásunk eredménye arra készteti az ipart és a döntéshozókat, hogy újfajta alternatívákat keressenek a folyékony tej tárolására az iskolákban” - jegyzi meg a kutató. “Az ízvilágot negatívan befolyásoló csomagolóanyag rossz irányba terelheti azt, ahogyan hosszú távon a fiatalok, vagyis a későbbi felnőttek viszonyulnak a folyékony tej fogyasztásához.”

forrás: https://www.dairyreporter.com/Article/2023/02/14/Glass-paper-plastic-Which-affects-milk-taste-the-most

Fordította és szerkesztette: Tóth Áron Benedek

A nyitókép illusztráció, forrás: Adobe Stock